A Puskás Tivadar rádióklub színeit képviselve néhány klubtársunk, ha nem is annyira látványosan, de a lehetőségekhez képest ott serénykedik az első magyar szatellit életre keltéséhez szükséges háttértámogatásokban.
Többek között elmondható, hogy a Műegyetemen kialakított és még a napokban is fejlesztés alatt álló számítógépes és rádiós bázis munkálataiban, valamint a hozzá tartozó antennapark építésében egy kicsit részt vettünk. Ezen feladatok végrehajtásában HA5CH Pisti és HG5VY János sokat jeleskedett.
Azért egy kis epizódot ne hagyjunk ki. Mégpedig azt a napot, amikor a Masat-1 kommunikációs tesztelésében is részt vettünk. Ezen a napon egy hőlégballonos repüléssel segítettünk a kísérletezés azon fázisában, ahol a földi és a légi kommunikációs eszközök közti kapcsolat került tesztelésre.
Van még egy nagy falat, amit egyik klubtársunk kiragadott magának. Ő mindenhol ott van, szinte mindenben részt vesz. Mindenhez hozzá is szól és tesz is azért, hogy a fent nevezett kis kocka életre keljen. Kiről beszélek? Hát arról a fiatalemberről, aki a Csepelen rendezett rádióamatőr találkozókon (BURABU) szervezett konstruktőri versenyekre mindig hozott valami elektronikai érdekességet, melyet természetesen Ő készített. Ne tekerjük a szavakat, vajon ki lehet ez a klubtárs? Ő a HA7WEN, Levente. Nagyon reméljük, hogy a későbbiekben több alkalma lesz arra, hogy a Masat-1 aktuális életéről beszámoljon nekünk.
A mai napon HA5CH Pistivel sikerült egy kicsit besegíteni a Műszaki Egyetem E épületén lévő antennapark életre keltésében. A súlyelosztás pontosítását kellett ballanszírozó módszerrel korrigálni. Mint a mellékelt képek is mutatják: sikerült!
Eme sorok figyelemfelkeltő sugallatával arra szeretnék rávilágítani, hogy a kis kocka életre keltésével a magyar nép is elmondhatja magáról, hogy elindult abba az irányba, ahol már közvetlenül is részt vesz az űrtávközlés tesztelési fázisaiban.
. . . és ezen fázisok hátterében egy kicsit mi is ott vagyunk!!!
Tökéletesen áll az antennapark!
|