GRRR-pfü - az MTV-1 VHF-sávú adőjának végnapjai
2011 augusztus 15-én végleg kikapcsolásra került az MTV-1 VHF-sávú 50 kW-os adója. Évtizedeken keresztül dolgozott becsületesen. A kikapcsoláskor jelen volt dr. Horváth László (HA5PTL) a Puskás Tivadar távközlési technikum igazgatója is.
A Háros Rádióklub (dr. Holman Tamás, HA5PT vezetésével) üzemeltette a TV-adót búcsúztató, illetve a 6 méteres amatőrsávot használhatóvá tevő aktust a HG50MHZ hívójellel, a Széchenyi-hegyi adóépületből.
Az Antenna Hungaria és a Puskás technikum megállapodott abban, hogy az iskola diákjai, és a HA5KHC Puskás rádióklub néhány lelkes tagja lebontja az adót, azt elszállítja, majd a Technikum épületében azokat összeszerelve (nem üzemképesen) kiállítja.
Június elején összeállt a „rontom-bontom” brigád: HA5AUC, HA5BF, HA5BWW és HG5VY összetétellel.
Megnéztük az adót (mind a 11 szekrényt), kissé kétségbeesve kezdtük a munka megtervezését, a szükséges szerszámok (nem a flex, bár a betáp kábelek elvágásához az kellett!) meghatározását.
Június 11-én kezdtünk. Először is, az eredeti állapotot mutató fényképek készültek el. Ki kellett találni azt, hogy mit, hogyan tudunk/kell leszerelni. Az egész berendezés alulról nyitott. A padló miután egy szekrényt lebontottunk az alsó szintre, a klíma gépek felé nyitott volt.
Nem részletezem a bontás menetét: sok csapda várt bennünket, azonban mindet sikerült kikerülnünk. Ebben elévülhetetlen érdeme volt az eddigi üzemeltető Jóska barátunknak (AH), akinek nagyon sokszor gyanúsan csillogott a szeme, mivel az ő szemefénye volt az eszköz.
A legnagyobb gondot a szellőző-rendszer szétbontása jelentette, mivel gyakorlatilag egybe volt építve az egész: több felszálló vezeték az alsó szintről, és sok elágazás. Néha úgy néztünk ki, mint akik szenet lapátoltak…
Sok csodálatos dolgot, megoldást láttunk. Hihetetlen kivitelezésű fűtőtranszformátorokat (persze a brumm-csökkentő fűtésközép-kialakítással), a mázsa körüli anódtrafókat, a közel 40 éves 6 kV/10 uF elko-kat, a 80 kg súlyú antenna-átkapcsolót. az ezüstözött vörösréz-lemezből készített végfok-burkolatokat, a cső-tápvonalakat, a hangoló-üregeket (kb. mázsa súllyal) – a rajtuk lévő finom-skálával, csodálatos mechanikai megoldásokat. Nincs hely felsorolni. Látszik, hogy a berendezés folyamatos fejlesztés alatt állt.
A 3-fázisú betáplálás kábelei kissé ijesztő keresztmetszetűek voltak, de ehhez a „power”-hez elengedhetetlen. Láttunk kemény áthúzás-nyomokat is, de rozsdás csavart nem.
Csütörtökön délelőtt eljöttünk, eltakarítva a nyomainkat – csak a födém-áttörés maradt meg.
Jóleső volt az érzés, hogy a vállalt munkát elvégeztük, és jó volt -még ha már üzemen kívül- is egyben látni ezt a nagyszerű hazai gyártású berendezést. Sajnáltuk viszont nagyon, mert egy technika-történeti (történelmi) emléket szűntettünk meg. Jó volt viszont látni az új adókat. Talán már nem mi bontjuk el azokat…
A képek egy pici bemutatót adhatnak a berendezésről.
Akit érdekel, a Puskás Technikumban megnézheti a berendezést. Reméljük őszre már megtekinthető állapotba tudjuk hozni.
HA5BWW
Ede
(további képek a képgalériában)
|